
A Bridgestone Tatabánya, ahogy az eddigi három évben, idén októberben is a mellrák elleni küzdelem fontosságára szeretné felhívni az emberek figyelmét.
2019-ben Topolcsik Melinda ügyvezető igazgató az alábbi üzenettel indította el a B-Pink kampányt: „Azt szeretnénk elérni, hogy akik a mi cégünknél dolgoznak, törődjenek egymással, és a vállalat is igyekszik a saját eszközeivel őket ebben támogatni."
Ezt a missziót magukénak tudva a 80 százalékban férfiakból álló tatabányai gyár dolgozói is együttérzőek a nőkkel kapcsolatos témákkal szemben, támogatják szeretteiket és kollégáikat.
NYEREMÉNYJÁTÉK
Célunk, hogy minél több emberhez eljusson a mellrák elleni küzdelem és a betegség megelőzésének fontossága. Ezért a tatabányai Szent Borbála Kórház előtt szeptember 28-án és 29-én, rózsaszín lufikkal és egy B-Pink táblával készített fotóval, közösen hívhatjuk fel a figyelmet a megelőzésre, folyamatos szűrő és önvizsgálatra.
A kezdeményezés melletti kiállással és a fotó készítésével most egy prémium téligumi szettet lehet nyerni a Bridgestone Tatabánya jóvoltából, az alábbi, „Fotó beküldése” gombra kattintva.
A játék ideje: 2022. szeptember 28. 12:00 órától - 2022. szeptember 29. 23:59 óráig
A sorsolás időpontja: szeptember 30. 08:00 óra
Nyeremény átadás: szeptember 30. 17:45 – Életfa, Tatabánya
*A kép beküldésével hozzájárul, hogy GDPR szabályozásnak megfelelően a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. belső és külső kommunikációs felületein felhasználhatja a nyereményjáték keretében készített fotót.
A játékszabályzat itt érhető el:
A Bridgestone-nál a B-Pink már hagyomány
Statisztikai adatok szerint Magyarországon évente átlagosan 5-6 ezer új emlőrákot diagnosztizálnak és kétezer nő hal meg a betegség következtében. Viszont az időben felfedezett rosszindulatú elváltozás 85%-ban gyógyítható, ezért rendkívül fontos az időben elvégzett szűrővizsgálat szerepe.
A B-Pink kampánnyal a mellrák elleni küzdelemre szeretnék felhívni a figyelmet és mindenkit arra ösztönözni, hogy tartson rendszeres önvizsgálatot és vegyen részt szűréseken.
Ennek jegyében a tatabányai gyár épületét is rózsaszínnel világítják meg, ezzel is a női egészség melletti kiállást hirdetve. A Bridgestone Tatabányánál mindez a gyakorlatban is megjelenik, ugyanis októberben minden női dolgozónak lehetőséget biztosítanak ingyenes szűrővizsgálatra.
B-Pink: A te egészséged - a mi törődésünk
Gyalogolj az Életedért, gyalogoljunk együtt az egészségért!
Statisztikai adatok szerint Magyarországon évente átlagosan 5-6 ezer új emlőrákot diagnosztizálnak és kétezer nő hal meg a betegség következtében. Viszont az időben felfedezett rosszindulatú elváltozás 85%-ban gyógyítható, ezért rendkívül fontos az időben elvégzett szűrővizsgálat szerepe.
A statisztikák szerint viszont sajnálatos módon alacsony a rákszűrésen való részvétel – ezért egy olyan közös, az „Érted Alapítvány” szervezésében történő sétára hívunk titeket, amivel együtt hívjuk fel a lakosság figyelmét a betegség megelőzésére.
Indulás: szeptember 30. 17:00, Szent Borbála Kórház (Tatabánya, Dózsa György út 77.)
Érkezés: 17:45 Életfa, Tatabánya
Gyalogoljunk együtt az életért és az egészségért!