Dedikált tanácsadással, szakmai programokkal várta munkatársait a Bridgestone Tatabánya a Karrierhéten

A Bridgestone Tatabánya május 19. és 23. között Karrierhét programsorozatot szervezett, elsősorban operátor munkakörben dolgozói kollégái számára. A vállalat mottója szerint a Bridgestone Tatabányánál a fejlődés mindenkié – bárkinek lehetősége van tanulni, előrelépni és szakmailag gyarapodni.

A program arra fókuszált, hogy konkrét gyakorlati tippekkel és tanácsokkal lássa el az fejlődni vágyó munkatársakat és támogassa az érdeklődőket karriercéljaik elérésében. Az egy hetes programsorozaton a kollégák iránymutatást kérhettek és feltehették kérdéseiket a HR-osztály kollégáinak, emellett minden nap más-más aktivitásban vehettek részt – például DISC személyiségtípus-tesztet és karrierkvízt tölthettek ki, önéletrajzírásban kaphattak segítséget, belsős álláspályázati felkészítőn vehettek részt.

A Bridgestone Tatabánya számára kiemelten fontos, hogy munkatársai számára stabil jövőképet, tervezhető karrierutat, folyamatos fejlődési lehetőséget, tréninget biztosítson, hiszen egy támogató munkahelyen a kollégák is megbecsültnek érzik magukat – és ez az, ami igazán számít.

Cikk megosztása