HÍREK
Összefogás és tudatosság az egészség jegyében – B-Pink kampány a mellrák ellen
- 2023/10/30|

Idén ötödik alkalommal szervezte meg a Bridgestone Tatabánya a B-Pink kampányt a mellrák elleni küzdelemre összpontosítva. Több figyelemfelhívó programmal is készültek a gyáron belül és kívül egyaránt.
Táncos flashmob, Győrfi Pál előadása és egy teljes nap a közlekedésbiztonságért
- 2023/10/02|

A Bridgestone Tatabánya az idei szeptembert a közlekedésbiztonságnak szentelte, számos kezdeményezéssel hívva fel a figyelmet a téma fontosságára.
Ők lettek idén a közlekedésbiztonság hősei a Bridgestone Tatabánya „Így KERÉK a világ” pályázatán
- 2023/09/29|

Az idei évben is nagy érdeklődés mellett zajlott le a már hagyománnyá vált „Így KERÉK a világ” alkotópályázat, amire Bridgestone-os édesanyák és édesapák gyerekei nevezhetnek kreatív alkotásaikkal, értékes nyereményekért.
Közös reggeli immár harmadik alkalommal
- 2023/06/28|

A Bridgestone Tatabánya harmadik alkalommal szervezte meg a Bridgestone reggeli eseményt, hogy mosollyal, finom falatokkal induljon a nap azoknak is, akik már reggel öt órakor munkába állnak. A vezetők háromféle szendviccsel, forró kávéval és üdítővel várták a munkába érkezőket, akik egy gyors kvíz kitöltése után egy kávé vouchert is kaptak, amelyet egy hatalmas mosolyért cserébe válthattak be a kantinban.
Hét a Fenntartható Vállalatért
- 2023/05/19|

Május 8-12 között rendezte meg a „Hét a Fenntartható Vállalatért” eseménysorozatát a Bridgestone Tatabánya. A tematikus héten kettő, az üzem és az egész Bridgestone életében kiemelten fontos téma, a fenntarthatóság és a környezetvédelem került fókuszba.
Ismét Egészséghét!
- 2023/04/24|

A Bridgestone Tatabányánál április 17-21 között az egészségé volt a főszerep.
A Bridgestone Tatabányánál forró csokival, kávéval és teával indult az éjszakai műszak
- 2023/02/06|

A tavaly debütált „Kezdjük együtt az éjszakai műszakot” lélekmelengető eseménysorozat idén is folytatódott a gumiabroncsgyárban, mikor is az éjszakás kollégák tejszínhabos forró csoki, kávé és tea közül választhattak a műszak kezdete előtt.
Karácsonyi adománygyűjtés
- 2022/12/21|

A Bridgestone Tatabányánál az immáron hagyománnyá vált karácsonyi adománygyűjtés során a munkatársak önzetlen felajánlásokkal segítették a környékbeli hátrányos helyzetű családokat.
Nyitott Kapuk a tatabányai József Attila könyvtárban
- 2022/12/12|

A múlt heti, tatabányai József Attila Könyvtárban tartott „Nyitott kapuk” klímavédelmi rendezvényen képviseltette magát a Bridgestone Tatabánya, ahol bemutatták a gyár környezettudatosság jegyében végzett tevékenységeit, valamint „fenntartható” ajándékokkal is kedveskedtek a látogatóknak.
Bridgestone adomány a Piros Orr Bohócdoktorok részére
- 2022/12/07|

A Bridgestone Tatabánya idén 2 millió forinttal támogatta a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt.
Mikuláscsomag a Hatos-Telepi Máltai Közösségi Ház lakóinak
- 2022/12/06|

A Bridgestone Tatabánya Mikulás csomagokkal lepte meg a Hatos-telepi Máltai Közösségi Házat.
Movember a Bridgestone Tatabányánál
- 2022/12/05|

Ötödik alkalommal tartották meg a „Movember – Bajusszal az egészségért” hónapot a Bridgestone tatabányai gyárában, és mivel a 2022-es futball világbajnokság kezdete is rendhagyó módon novemberre esik, izgalmas, labdarúgással kapcsolatos játékokkal hívták fel a figyelmet a szűrővizsgálatok és férfiegészség fontosságára.
Gumiabroncs-támogatás a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek
- 2022/11/28|

A környei önkéntes tűzoltók csaknem kétmillió forint értékben kaptak Bridgestone gumiabroncsokat.
Spanyol hét a Bridgestone gyárban
- 2022/11/14|

A Bridgestone Tatabánya falai közé a szürke, őszi idő ellenére beköltözött a napfény, mikor is Spanyolországot ünnepelték a munkatársak.
Modern Gyárak Éjszakája 2022
- 2022/11/02|

Idén, első alkalommal a Bridgestone Tatabánya is csatlakozik a 2022-es Modern Gyárak Éjszakájához. Az érdeklődők így széles körben részt vehetnek egy izgalmas, esti gyárlátogatáson, ahol betekintést nyerhetnek a prémium abroncsgyártásba és a jövő technológiáiba.
Gyalogátkelőhelytől az iskoláig
- 2022/10/28|

A Bridgestone Tatabánya közlekedésbiztonsági kampányt indított, melyben a szabályok betartására és a láthatóság fontosságára hívta fel a figyelmet. A vállalat önkéntesei játékos foglalkozásokat tartottak helyi iskolákban, emellett Tatabánya város egyik gyalogátkelőhelyét is újrafestették, dolgozóikat pedig folyamatosan belső aktvitásokkal és kommunikációs anyagokkal ösztönzik a felelősségteljes közlekedésre.
Láthatóság és közlekedésbiztonság a Bridgestone Tatabányánál
- 2022/10/18|

Közvetett módon a Bridgestone, mint prémium gumiabrcsongyártó jelentősen befolyásolja a közlekedés biztonságát. A megfelelően kiválasztott és megfelelő állapotban tartott téli-nyári gumiabroncs csökkenti a fékutat, nagyobb tapadást biztosít az utakon, valamint támogatja a sofőrt, hogy kontroll alatt tartsa a járművet. Azonban egy jó abroncs felszerelése még nem oldja meg, hogy a közlekedés valóban biztonságos legyen,
Fenntarthatóság a Bridgestone-nál
- 2022/10/14|

Manapság egy vállalat nem tekinthet a jövőbe anélkül, hogy ne gondolna a fenntarthatóságra és működésével ne segítse elő egy zöldebb, klíma-és környezetbarát világ megteremtését. Mi a Bridgestone-nál globálisan és lokálisan is célul tűztük ki, hogy tevékenységünkkel, technológiai újításainkkal és társadalmi szerepvállalásunkkal élen járjunk a fenntartható közlekedés kialakításában. Legújabb fejlesztéseinkkel, gumiabroncsainkkal támogatjuk és lehetővé tesszük az …
Bridgestone B-Pink „A te egészséged, a mi törődésünk”
- 2022/10/04|

Évek óta hagyomány a Bridgestone Tatabányánál, hogy a mellrák elleni küzdelem dedikált hónapjában, októberben a B-Pink “A te egészséged, a mi törődésünk” kampány keretein belül a gyár dolgozói felhívják a figyelmet a megelőzés és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára. Amellett, hogy a munkatársaknak ingyenes szűrővizsgálatot, valamint a Mellrákinfó Egyesülettel közösen tájékoztatókat biztosítanak, idén először a lakosság